A néma fájdalom ott van az arcodon,
a remény bélyege sóvárgó vágyadon,
az álom arcképe valós hajnalodon,
a részegítő ábránd minden gondolatodon.
Beszél a szem, az arc, a lélek,
akkor is, ha a szájjal nem beszélnek,
szól a szív harangja, csendje a létnek,
beszél a tett, ha a szájjal nem beszélnek.
A megsebzett lélek mindig árulkodik,
a szív tovább zakatol, a test hálálkodik,
a szó hallgatag, a könny vonakodik,
de az érzés ordít, feszít, tolakodik.
Az ember elhiszi, az ész felfogja,
az elmúló idő lassan megoldja,
a szem elnémul és a harcot feladja,
az ember elhiszi és magát megadja.
ezt mintha én irtam volna.