Nem tudhatod..összeomlik benned a világ.. a könnycseppek sorba követik egymást az arcodon... és egyetlen kérdést teszel fel magadnak: MIÉRT? MIÉRT?  Nem a Te hibád...inkább örülj, mert szeretsz. Örülj neki, ha ő boldog, mégha te szenvedsz is. Sírj, ha szomorú vagy, ne csapd be magad olyan szövegekkel, hogy:áá már nem szeretem, nem szenvedek. Ha mégis, akkor vallld be magadnak, és legyél nyugodtan szomorú..el fog múlni...

Hát itt vagyok
A szívemmel,
Mert hát nem kellett senkinek.
Vagy talán mégis?
Tán kérték, tán elfogadták,
De visszakerült,
Hát egyremegy.

Hát itt vagyunk.
És most várunk.
Leszünk tán valakié.
Mert büszkék önmagunkra vagyunk,
És tudjuk, hogy mennyit ér:

A szó; ami az ajkon fakad.
A megremegő, halk mozdulat.
Szemelkérés; követelés.
Ittmarasztó, lágy ölelés.

Könyvünkből, ha reá nézünk.
Munkánkban, ha ráérezünk.
Nyitva szemünk, mindig látja.
Kezünk testét megcsodálja.

Távol hogyha; mégis itt van.
Csókkal ébred karjainkban.
Ne engedjen; csak akarjon!
Hosszú éjre itt maradjon!

Hát itt vagyok
A szívemmel,
Mert hát nem kellett senkinek.
Vagy talán mégis?
Tán kérték, tán elfogadták,
De visszakerült,
Hát egyremegy.

Hát itt vagyunk,
És most várunk.
Leszünk tán valakié.
Mert büszkék önmagunkra vagyunk,
És tudjuk is, hogy mennyit ér;
Azmit adunk.
Azmi vagyunk.